Hogyan tud az Inlernet Napra jelentkezni?

Nagyon könnyen és pár pillanat alatt jelentkezhet minden Inlernet Törzsvásárló a következő Inlernet rendezvényre a saját webirodáján keresztül. 

Nézzük meg, hogy milyen lépések szükségesek a jelentkezéshez:

  1. Belépés után vigyük az egeret a MŰVELETEK menüpont fölé:

  2. Válasszuk a harmadik menüpontot a RENDEZVÉNYRE JELENTKEZÉST és kattintsunk rá!


     
  3. Ezt követően megjelenik az az űrlap, melyet a jelentkezéshez ki kell töltenünk.
    Az űrlap tartalmazza annak az Inlernet Napnak az adatait, melyre jelentkezhetünk.


    Következő lépésként el kell döntenünk, hogy milyen módon szeretnénk kifizetni a 3000 Ft részvételi díjat, melyet vissza is kapunk, hiszen az Inlernet jóváírja ezt az összeget a foglaló számlánkon, melyet a Termékpartnereknél bonyolított vásárlásaink során, kiegészítve el tudunk költeni.
    1. Készpénzzel a helyszínen vagy
    2. Online utalvánnyal előre.

  4. Ezen kívül azt is érdemes tudni, hogy ha egy Törzsvásárló magával hoz NÉGY olyan Törzsvásárlót, akik még nem vettek részt rendezvényünkön, úgy a következő Inlernet® Napra ingyenesen eljöhet.

A részvételi díjat kétféle módon fizethetjük ki

Nézzük meg először a készpénzes fizetési lehetőséget:

  • Ha a készpénzes fizetési mód mellett döntünk, akkor a RÉSZVÉTELI DÍJ FIZETÉS MÓDJÁNÁL válasszuk a HELYSZÍNEN KÉSZPÉNZZEL lehetőséget!


     
  • Ezt követően már csak a TOVÁBB A MEGERŐSÍTÉSE gombra kell kattintanunk.


     
  • Már csak annyi a teendőnk, hogy ha a megjelenő összegző oldalon mindent rendben találtunk, akkor a TOVÁBB A KÖVETKEZŐ LÉPÉSRE kattintunk.

  • A következő lépésként megjelenik a RENDEZVÉNYRE JELENTKEZÉS MEGERŐSÍTÉSE ablak, ahol a nyilatkozat-tájékoztatás elolvasása után, a bal alsó sarokban elhelyezett négyzet bepipálásával jelezhetjük, hogy elolvastuk, megértettük és elfogadjuk a leírtakat.
    Ha ezután a JELENTKEZÉS A RENDEZVÉNYRE gombra klikkelünk, akkor azzal jóváhagyjuk a jelentkezésünket.

Most nézzük meg, hogy mi a teendő, ha online-utalvánnyal szeretnénk fizetni?

  • Ebben az esetben a RÉSZVÉTELI DÍJ FIZETÉSI MÓDJÁNÁL az UTALVÁNNYAL SZÁMLAEGYENLEGBŐL lehetőséget válasszuk!

  • Ezt követően megjelenik AZ UTALVÁNY TELJES ÖSSZEGE rublika, mely most 3000 Ft, és a TERMÉK / SZOLGÁLTATÁS NEVE rész, ami ebben az esetben a RENDEZVÉNY RÉSZVÉTELI DÍJA szöveget fogja tartalmazni.
    Ezekkel kapcsolatban nincs teendőnk.


     
  • A KIEGYENLÍTÉS résznél meg kell adnunk, hogy a 3000 Ft kiegyenlítéséhez mely számláink egyenlegét szeretnénk felhasználni?

    Javaslom a számlákon lévő összegeket, hátulról előre felé haladó sorrendben felhasználni, hiszen például a jutalékszámlánkon lévő összeget több módon is felhasználhatjuk, ezért érdemes ezt az összeget megőrízni és a többit felhasználni például ehhez a avásárlásunkhoz.

    Ennek megfelelően tehát pipáljuk be a számlákat, ha van egyenlegük a következő sorrendben:
    • Foglaló felhasználás,
    • Inlernet számla,
    • Utalványszámla és végül a
    • Jutalékszámla.

  • Ha a KIEGYENLÍTENDŐ ÖSSZEGNÉL 0 Ft szerepel, akkor kattintson a TOVÁBB A MEGERŐSÍTÉS GOMBRA!
    Ha nem áll rendelkezésre elegendő söszeg a webirodában, így nem tudja teljes egészében kiegyenlíteni a 3000 Ft-os részvételi díjat, akkor válassza a RÉSZVÉTELI DÍJ FIZETÉS MÓDJÁNÁL a HELYSZÍNEN KÉSZPÉNZZEL lehetőséget és kövesse a készpénzes fizetési módnál leírtakat!

     
  • A megerősítő oldal leellenőrzése után kattintson a TOVÁBB A KÖVETKEZŐ LÉPÉSRE gombra, mellyel jóváhagyásra kerül a rendezvényre való jelentkezése.
  • A következő lépésként megjelenik a RENDEZVÉNYRE JELENTKEZÉS MEGERŐSÍTÉSE ablak, ahol a nyilatkozat-tájékoztatás elolvasása után, a bal alsó sarokban elhelyezett négyzet bepipálásával jelezhetjük, hogy elolvastuk, megértettük és elfogadjuk a leírtakat.
    Ha ezután a JELENTKEZÉS A RENDEZVÉNYRE gombra klikkelünk, akkor azzal jóváhagyjuk a jelentkezésünket.


  • A megjelenő visszaigazolás oldalon van lehetőségünk letölteni az Online-utalványt, melyet magunkkal kell vinnünk a rendezvényre. Ezt terészetesen később is megtehetjük a következő pontokban leírt módon.


     
  • A megrendelt online-utalvány későbbi letöltésénk lépései:
  1. Vigyük az egeret a LETÖLTÉSEK menüpont felé és válasszuk az ONLINE-UTALVÁNYOK almenüpontot.
    Amegjelenő listában a legelső lesz a legutóbb megrendelt utalványunk. Kattintsunk az egérrel az UTALVÁNY MÁSOLAT LETÖLTÉSE gombra.
  2. A megjelenő kis ablakban válasszuk az UTALVÁNY MÁSOLAT LETÖLTÉSE lehetőséget.
  3. Ezt követően megjelenik a megszokott ablak, aminek a segítségével MENTHETJÜK vagy MEGNYITHATJUK  és KINYOMTATHATJUK az online-utalvány másolatunkat.
  4. Csak azokat az utalvány másolatokat tudjuk lementeni és kinyomtatni a webirodánkból, melyek KIFIZETETT UTALVÁNY státuszban vannak. A megrendelést követően minden online-utalványunk KIFIZETETT UTALVÁNY státuszba kerül. A vásárlást követően a Termékpartner által FELHASZNÁLT UTALVÁNYKÉNT jelölt online-utalványokból már nem lehet utalványmásolatot nyomtatni!

Ha bármilyen kérdése lenne, akkor az ELÉRHETŐSÉGEINKEN keresztül tud velünk kapcsolatba lépni!