A vonzás, illetve az ok-okozat törvénye

Forrás: Lukács Zsolt facebook

"A célok varázslatos működésének hátterében a világegyetem két legfontosabb működési elve rejlik:

a vonzás, illetve
az ok-okozat törvénye.

A vonzás törvénye kimondja, hogy amilyen belül, olyan kívül is, vagyis domináns gondolataink alakítják életünket. A célok szempontjából azonban
a kauzalitás, vagy más néven az ok-okozat törvénye még nagyobb jelentőséggel bír. Ezt a törvényt először Arisztotelész, a nyugati civilizáció
egyik legnagyobb hatású gondolkodója fogalmazta meg i.e. 350 körül.

Az ókori görögök abban hittek, hogy az olümposzi istenek határozzák meg kényük-kedvük szerint a földi élet történéseit. Arisztotelész mutatott rá
először, hogy ez nincs így; minden okkal történik.

Ha látunk valamit megtörténni a világban – az okozatot –, akkor biztosak lehetünk abban, hogy egy konkrét ok indította el a hozzá
vezető eseményláncolatot. Ez az ok-okozat törvénye.

Ma már ebben semmi meglepő nincsen, akkor azonban ez a gondolat forradalmian újnak számított, és az emberiség történetében korszakváltást
jelentett. Ha valami nincsen rendben az életünkben, annak mindig van egy konkrét oka. Ha nincs elég pénzünk, ha elkerül a boldogság, ennek
mindig oka van, és az ok általában önmagunkban keresendő.

És itt van a lényeg: életkörülményeinket elménkbe programozott céljaink hozzák létre. A tudatos elme által elfogadott gondolatot, vagyis a célt,
a tudatalatti parancsként fogja fel, és a célkövető mechanizmus segítségével valósággá változtatja. Az ok a cél, a megvalósult életkörülmény az okozat.

Az tehát, hogy jelenleg hogyan élsz, csak tőled függ; Te teremtetted meg múltbeli céljaiddal, függetlenül attól, hogy ezek tudatosultak-e vagy sem.
Nem a kormány, nem a gazdasági helyzet, nem a szüleid, nem a munkahelyed, nem az iskolai végzettséged jelentik az okot, hanem egyes egyedül gondolataid, amelyek az elmúlt évtizedekben – tudatosan vagy ösztönösen - kitűzött céljaidnak és az ok-okozat törvényének megfelelően váltak valósággá.

A magyarok többsége valami rejtélyes ok miatt ezt az egyszerű törvényszerűséget nem érti, vagy nem akarja elfogadni. Biztos lesznek
majd történészek és szociológusok, akik majd kielemzik, hogy miért, de itt most nem ez a központi kérdés.

Neked és nekem az a feladatunk, hogy a célkitűzés varázslatos alapelvét mások véleményétől függetlenül átültessük életünk mindennapi gyakorlatába.
Ha pontosan tudod, hogy mit akarsz, akkor a világ előbb-utóbb fejet hajt előtted és megadja, amit kérsz.

Végső soron minden célkitűzéssel kapcsolatos technika – képek kiragasztása, a célok rendszeres leírása, megerősítések, és a többi - azt szolgálja, hogy
céljaink folyamatosan a tudatos elménkben legyenek.

Ha tudod, hogy MIT, akkor a HOGYAN kitalálásáról a tudatalatti már automatikusan gondoskodik. Hátborzongatóan egyszerű, még pozitív
gondolkodás vagy kétszázas IQ sem kell hozzá.

Csak az ok-okozat törvényét kell alkalmazni."