A zóna törvénye és a célok

Ami­kor a zóna tör­vé­nye szóba kerül, az első gon­do­la­tom a sport, ezen belül is a foci. A World Soc­cer labdarugó-magazin 2007-es sza­va­zá­sán a valaha volt leg­jobb fut­ball­csa­pa­tok között a magyar Arany­csa­pata — több mint elő­kelő — máso­dik helyen vég­zett. Egy ilyen lista ter­mé­sze­te­sen nagyon szub­jek­tív, de bárki is készíti, Pus­ká­sék min­dig benne van­nak az első tízben.

Ritka az, ami­kor egy válo­ga­tot­ton belül hat fut­ball­zseni is helyet kap; ese­tünk­ben azon­ban ez tör­tént. Gro­sics, Bozsik, Hideg­kuti, Czi­bor, Kocsis és Pus­kás mind­annyian a sportág leg­na­gyobb varázs­lói közé tartoztak.

Utóbbi négy játé­kos ráadá­sul csa­tár­ként sze­re­pelt, és ami­kor Buda­i­val kiegé­szülve – ötcsa­tá­ros játék­rend­ben — meg­in­dul­tak az ellen­fél kapuja felé, azok­nak leg­több­ször csak az ima maradt egye­düli fegyverként.

Az Arany­csa­pat ren­del­ke­zett 40 évig a leg­hosszabb veret­len­ségi soro­zat­tal a vilá­gon; 1950 júni­usa és 1954 júli­usa között 31 mérkő­zé­sen nem talál­tak legyőzőre. A mai napig is csak két nem­zeti válo­ga­tott – a spa­nyol és a bra­zil nem­zeti tizen­egy — tudta ezt a tel­je­sít­ményt felülmúlni.

Itt egy kom­men­tárt – kizá­ró­lag foci-ínyenceknek — muszáj beszúr­nom: jel­lemző az Arany­csa­pat kva­li­tá­sa­ira, hogy az elve­szí­tett berni VB-döntő után 18 meccsen keresz­tül újra veret­le­nek vol­tunk (!). Ha a döntő is meg­van, az ötven mérkő­zés, ami abszo­lút világrekord.

Azon a 31 meccsen azon­ban nem lehe­tett őket legyőzni: zóná­ban vol­tak. A „zóná­ban lenni” kife­je­zés — vagyis a zóna tör­vé­nye — a sport­ból szár­ma­zik, ezért is hoz­tam a fenti pél­dát a foci­ból. Annak az álla­pot­nak a jel­lem­zé­sére hasz­nál­ják, ami­kor a pályán a spor­to­ló­nak szinte min­den „összejön”.

A pszi­cho­ló­gi­á­ban ezt a jelen­sé­get a magyar szár­ma­zású Csík­szent­mi­há­lyi Mihály mun­kás­sága nyo­mán „flow”-nak hív­ják (szó sze­rint: áram­lat). A flow a zóna tör­vé­nye a gya­kor­lat­ban, vagyis a töké­le­tes élmény álla­pota, ami­kor szinte min­den sike­rül, és gond nél­kül szá­gul­dunk előre fel­ada­tunk megoldásával.

Ha meg­sze­rez­tük a fel­adat vég­zé­sé­hez szük­sé­ges magas kom­pe­ten­ci­a­szin­tet, és sike­rül tel­je­sen ráfó­ku­szálni a fel­adat meg­ol­dá­sára, akkor egy pon­ton beak­ti­vá­ló­dik a zóna tör­vé­nye: „zónába” kerü­lünk. Ez egy fan­tasz­ti­kus érzés, csak megyünk előre, mint „kés a vaj­ban”. Nincs leküzd­he­tet­len aka­dály, szinte lebeg ilyen­kor az ember a föld felett.

Hogyan kap­cso­ló­dik mindez a célok­hoz? A zóna tör­vé­nye kimondja: olyan célo­kat kell kitűz­nünk, ame­lyek kihí­vást jelen­te­nek, de nem nehe­zek annyira, hogy fél­jünk tőlük és aggód­junk miat­tuk. A zóna nem más, mint az una­lom és az aggó­dás közötti szűk határ­mezs­gye. Ezen kell folya­ma­to­san egyensúlyoznunk.

A fen­tiek miatt talán a leg­he­lye­sebb a cél­kitű­zés művé­sze­téről beszélni. Nem könnyű ugyanis olyan célo­kat találni, ame­lyek meg­fe­lel­nek a négy alapk­ri­té­ri­um­nak – konk­rét, mér­hető, elér­hető és moti­váló -, ugyan­ak­kor nem okoz­nak bénító gör­csöt és nem rok­ka­nunk bele, ha el akar­juk érni őket.

Hogyan tudunk tehát zónába kerülni? Három dolog kell „csu­pán” hozzá:

  • Moti­váló célok (hogy egy­ál­ta­lán elinduljunk).
  • Cse­lek­vés (a totá­lis fókuszhoz).
  • Egész éle­ten át tartó tanu­lás (a magas kompetenciaszinthez).

Ha ezt a hár­mat sike­rül szo­kássá ten­ned, éle­ted szár­nyalni fog, és magad is meg­lepődsz, mennyi álmod válik majd valóra. Varázs­lat? Nem, csak a ZÓNA TÖRVÉNYE műkö­dés közben.

, 2012. szeptember 16.