20 dolog, amit a halálos ágyadon sajnálni fogsz. Vajon Te melyiket fogod bánni?

Forrás: Lukács Zsolt facebook

Mindannyian elfoglaltak vagyunk. Közben meg odakint zajlik az élet. Mindig jön valami, hogy elvonja a figyelmünket az életben igazán fontos dolgokról. A sürgős feladatok gyakran megelőzik a fontos feladatokat. Sajnos.

Edzés. Munka. Iskola. Lakásfelújítás. Céges rendezvény. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az internet az utóbbi években a maradék időnkre is rátelepedett.

Aztán megtörténik a baj. Megbetegszünk, és tudjuk, hogy már nem tudnak az orvosok sem segíteni rajtunk, meg fogunk halni hamarosan.

Gondold át: mik azok a dolgok az életedben, ami a halálos ágyadon megbánnál?

Az alábbi 20-as lista azt veszi számba, miket bánnak meg az emberek leginkább a halálos ágyukban.

A kérdés persze végül úgyis az lesz, hogy a lista fényében fogsz-e bármin is változtatni a jövőben, vagy mész, rohansz inkább vissza az “elfoglalt” életedet élni?

 

1. A munkám teljesen a család és barátok rovására ment.

Akkor is képes vagy a családoddal vacsorázni, amikor van egy rövid határidejű munkád? Fogas kérdés. Persze gondok mindig vannak. “Mi lesz reggel? Mit szól majd a főnök? Végül is nem olyan nagy dolog, ha ma kimarad a családi vacsora.”

… “Aztán még egy vacsora kimaradt, és még egy, és lassan így teltek el a hetek/hónapok, évtizedek is.”

 

2. Nem álltam ki magamért sem az iskolában, sem a munkahelyemen, sem az életben.

Ha nem állsz ki magadért, ezt soha nem fogod magadnak megbocsájtani.

“Szerettem volna magabiztosabb lenni. De féltem. Egyébként is, mindenhol vannak zsarnokok. Meg ő volt a főnököm. De bárcsak megmondtam volna neki a magamét, és mertem volna lépni! Sokkal boldogabb életem lett volna, ha nem rettegek.”

 

3. Elveszítettem a kapcsolatot a gyerekkori barátaimmal.

“Volt néhány igazi barátom az általánosban és a középiskolában is. Aztán mindenki elköltözött. Kerestek párszor, de mindig elfoglalt voltam. Aztán amikor már szívesen felvettem volna a telefont, nem hívtak többé. De jó lett volna leülne velük egy kávéra, és összehozni a családjainkat egy-egy napra.”

 

4. Bárcsak kikapcsoltam volna néha a telefont.

Sokan soha nem válnak meg telefonjuktól, soha nem kapcsolják ki, vele alszanak, kelnek és fekszenek este.

“Mindig úgy éreztem, állandóan ellenőriznem kell az üzeneteimet, leveleimet. Ettől éreztem, hogy pörög az életem, és fontos vagyok. Miközben a családom is körülöttem volt és beszélt hozzám. Bárcsak emlékeznék, hogy miket mondtak akkor.”

 

5. Szakítottam az egyetlen igazi szerelmemmel, mert más lányok is mosolyogtak rám.

Az elvesztegetett nagy szerelmeket sokan sajnálják. A világ leghosszabb, legkegyetlenebb játéka a “mi lett volna ha” játék.

“Olyanokra pazaroltam a szeretetemet, akik nem érdemelték meg, és az igazit elkergettem magam mellől. Azt hiszem, életem legnagyobb hibája volt, hogy az igazi boldogságoz ellöktem magamtól és már soha nem is kaphatom vissza.”

 

6. Mindig másoknak akartam megfelelni.

A legtöbb ember túl nagy hangsúlyt fektet arra, hogy mit gondolnak róla mások. “Vajon mit szólnak hozzá, ha én ezt teszem?”, “Mit gondolhatnak most rólam a szomszédok?”, “Vajon tényleg tetszik nekik, amit vettem, vagy csak kedvességből mosolyogtak?”.

De a halálos ágyon egyik sem számít. Az viszont igen, hogy nem a saját életedet élted, hanem azt az életet, amit a másoknak való felesleges megfelelési kényszer hatott át.

 

7. Azt az életet éltem, amit a szüleim választottak.

“Éltem az életemet, de nem a sajátomat, hanem azt, amit a szüleim választottak nekem. Nem volt fontos a saját boldogságom, csak az számított, hogy jó gyereknek tartsanak. Már tudom, hogy hiba volt, az egész életem hazugság volt.”

Az élet legfontosabb döntései közé tartoznak az iskolaválasztás, a szakma, a tanulmányi irány kiválasztása, vagy a munkahely választása. Ha ez félresiklik az erőltetés nyomán, csak 10-20 év múlva derül ki. Amikor egy-egy barátot elveszítünk, és szembesülünk a halállal,akkor tör ki csak a pánik: “Én is meghalhattam volna… de én mégis élek. De kinek is az életét élem tulajdonképpen?”

 

8. Nem jelentkeztem álmaim állására.

“Mindig is szerettem volna megszerezni álmaim állását, de nem mertem rá jelentkezni… bárcsak lett volna elég bátorságom.”

Lehet, hogy azért nem merünk jelentkezni álmaink cégéhez, mert “úgysem sikerülne”, vagy ”másik városba kellene költözni”, vagy “mi van ha kirúgnak két hónap múlva?”. Igen, lehet, sőt kiderülhet akár az is, hogy mégsem ez lesz álmaid munkahelye, de nem fog később kínozni a tudat, hogy meg sem próbáltad.

 

9. Szerettem volna többször szórakozni.

“Amikor a barátaim táncolni hívtak, mindig kifogásokat kerestem, hogy otthon maradhassak. És miközben ők szórakoztak, én irigykedtem rájuk. Nem tudom, miért nem mentem velük, de bár mentem volna.”

Az életet nem kell túl komolyan venni, mégis sokan egyáltalán nem tudják, hogyan is kell vidámnak lenni és szórakozni. Túl komolyak. Elveszítették a humorukat. Soha nem viccelnek. Ettől az élet nem komollyá válik, hanem szomorúvá.

Kicsit butáskodj ma, mosolyogj rá a buszsofőrre, táncolj a buszmegállóban, és az emberekben a külső mosoly belső mosollyá fog válni!

 

10. Bárcsak többet kirándultam volna a családdal.

A legtöbb ember mindig az otthona közelében marad. Nem utaznak el soha sehova. Pedig a legfontosabb, legszebb emlékek az életben pont ilyenkor születnek: az állatkertben, a vidámparkban, a nyaralások alkalmával, amikor a család együtt van.

Az ismeretlen, izgalmas helyzetek pedig a családtagokat még jobban összekovácsolják, utólag még az is viccesé válhat, ha elered az eső és mindenki bőrig ázik.

 

11. Szerettem volna több mindent tanítani a gyermekeimnek.

A gyermekek szeretnek a szüleikkel együtt lenni és élvezni a közös programokat. Lehet ez falevelek gyűjtése, foci, főzőcskézés. Nem kell, hogy minden program napokig, vagy hetekig tartson, az együtt töltöd idő értékét ne másodpercekben mérd, hanem a mosolyok és nevetések számában.

“Ha nem a TV előtt ültem volna naphosszat, a gyerekem ma sokkal boldogabb és sokkal jobb ember lenne.”

Mindig van rá mód, hogy a gyerek és a szülő közti elrontott, hibás kapcsolatot ki lehessen javítani.

 

12. Nem békültem ki a családommal.

“Nem beszéltem a testvéremmel 30 éve. Pedig kiskorunkban elválaszthatatlanok voltunk, már arra sem emlékszem, hogy min vesztünk össze annak idején. Bárcsak most itt lenne, és fogná a kezemet.”

A család mélyen meg tudja sebezni az embert, de hibákat mindenki követ el. Ritka az olyan családi vita, amikor csak az egyik fél a hibás. A büszkeséget néha félre kell tenni, és megtenni a lépéseket a dolgok kijavítására, akár már ma.

 

13. Nem hallgattam a lelkiismeretemre.

Bizony, az a kis hang mindenki fejében ott van. Legyen szó egy buta csínyről, vagy akár egy házasságot romba döntő lépésről, az a kis belső hang mindig megpróbál jobb belátásra bírni.

“Akkor úgy gondoltam, megéri … de bárcsak sose tettem volna meg.”

 

14. Nem hívtam el randira.

Mindenki kap kosarat, különösen, ha fiatal. Azonban, ha nincs elég bátorságod a szerelmedet randira hívni, az az egész életedre hatással lehet. Hidd el, évtizedekkel később is eszedbe fog jutni: “Mi lett volna, ha odalépek és elhívom… ?”

 

15. Nem kellett volna velük barátkoznom.

“Bár sose találkoztam volna velük. Bár okosabb lettem volna akkor.”
Fiatalon sok butaságot teszünk, tapasztalatlanok, becsvágyók, befolyásolhatók vagyunk. Azonban ha rossz társaságba keveredsz, és ott is maradsz, ezért csak te leszel a felelős. Talán úgy érzed, ők megértenek, azonban az életed múlhat rajta.

Néha a “rossz” társaságok vezetnek a gyógyszer- és kábítószer függőséghez, bűncselekmények elkövetéséhez. Amikor zűrös barátokat választasz, mindig gondold végig, ez hova vezethet.

 

16. Nem diplomáztam le.

A diploma önmagában nem tesz senkit boldoggá. Sok elégedett ember van ma, akinek felső fokú végzettség nélkül is jó állása is van, azonban ha őszintén beszélgetsz velük, nagy részük sajnálja, hogy nem tanult tovább, és nem diplomázott le.

“Bánom, hogy soha nem ültem vissza az iskolapadba. Jó lett volna bebizonyítanom a világnak és magamnak is, hogy igenis képes vagyok rá. Talán még jobb állást is kaptam volna, és több mindent adhattam volna a gyerekeimnek.”

 

17. Nem törődtem az egészségemmel.

“Nem vigyáztam az egészségemre, amikor még megvolt.”

Az egészségre akkor gondolnak a emberek, amikor gond van vele. Amikor betegség jön, megfogadjuk, hogy ezután jobban fogunk vigyázni magunkra, de aztán ezt sokszor mégsem tartjuk be.

Nem szabad megvárni, amíg egy nagy csapás kényszerít rá arra, hogy megválogassuk, mit ehetünk, mit ihatunk, és hogyan élhetünk a jövőben.

Az egészség megtartása kis szokások mindennapos megtartásán is múlik. Egy kis mozgás, egy kis séta, néhány gyümölcs. És ezek sokkal nagyobb dolgok, mint ahogy most látszik.

 

18. Nem voltam elég bátor, hogy beszédet mondjak.

Keveseknek adatik meg, hogy ne érezzenek lámpalázat soha. Vannak, akik azt mondják: “Inkább meghalok, mint hogy beszédet kellejen mondanom mások előtt!”. Mégis, amikor az élet végén eljön a számvetés ideje, azt mondják:
“Bárcsak bátrabb lettem volna, és gratuláltam volna mindenki előtt a gyerekek esküvőjén … bárcsak én búcsúztattam volna el a nagyit a temetésén.

 

19. Bár több nyelven beszéltem volna.

Amikor egy idegen nyelvet tanulunk meg, szinte kinyílik a világ előttünk: új kultúrákat ismerhetünk meg, új barátokra tehetünk szert. Sokan bánják, hogy nem tudnak más nyelven, ám mégsem állnak neki tanulni.
“Bárcsak több nyelven tudtam volna…”

 

20. Lehettem volna sokkal jobb szülő is.

Egyetlen gyerek számára sem létezik meghatározóbb örökség, mint az, hogy a szülei milyenek voltak. Amikor egy gyerek bajba kerül, a szülők is vádolják és bűnösnek érzik magukat.
“Jobb szülő lehettem volna.”

A helyzet azonban még nincs elvesztve, mindig van rá mód, hogy a gyerek és a szülő közti hibás kapcsolatot ki lehessen javítani. De ezzel nem várhatsz egyetlen napot sem, különösen, ha a kapcsolatotok évek óta rossz.

 

Zárszó

A múltat megváltoztatni nem lehet. A kérdés az: mit fogsz csinálni mostantól, hogyan fogsz élni, és mire szeretnél emlékezni, amikor kórházban leszel és arra készülsz, hogy elbúcsúzz a szeretteidtől?