Életem röviden

0-10 év: Gondtalan gyermekévek, szegény családban, gondokkal teli, de boldog családban.

Sajnos sok gyermeknek olyan betegségei vannak, hogy ezt az időszakot nem élik túl még Magyarországon sem, így Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy egészséges voltam.

10-20 év: További gondtalan gyermekévek, de már tervezgettem, hogy egyenruhás területen szeretnék dolgozni. Középiskolás koromban majdnem vízbe fulladtam, óriási szerencsém volt, hogy kimentettek. 18-20 éves koromig be kellett vonulnom katonának, az borzasztó volt, horror élményekkel, de egyesekkel ellentétben, akik öngyilkosak lettek ez idő alatt, én túléltem.

20-30 év: Vám és Pénzügyőrségnél dolgoztam, ugyan annyira semmim nem volt a végén, mint amikor elkezdtem, kirúgtak, új életet kellet kezdenem. Innentől kezdve soha nem voltam alkalmazott, mert az ismerőseimnél is azt tapasztaltam, hogy alkalmazottként a legtöbb esetben csak vegetál az ember, és semmi mást nem lehet elérni, csak azt, hogy alacsony nyugdíjjal az utolsó éveket végigszenvedi az ember. Valódi célokat, álmokat nem lehet elérni.

30-40 év: Pénzügyi tanácsadó cég. Egyéni vállalkozás, 12 MLM rendszerben próbálkozások, mélyrepülés az életemben, semmi nem jött össze, nagy tévút a próbálkozásokban. Azt hittem, hogy ha jó dolgokat ajánlok az embereknek, akkor vevők lesznek az ajánlatomra. Nem így volt. Azt hittem, hogy ha több dolgot csinálok egyszerre, akkor valamelyik menni fog. Ez tévút, a totális csődhöz vezetett! Tanulságom: Az MLM rendszerek első sorban csak a felső külföldi nagy embereknek hoz nagy pénzt, és nem szabad szétszórni magamat, mert úgysem fog menni egyik sem, mert nem leszek hiteles, ha bármit is ajánlok. Rájöttem arra, hogy 10-szeres áron eladni valamit az nagyon nehéz, és csak átverem az embereket. Azóta is óva intem az embereket, hogy bárhova befizessenek, és drága, sok esetben felesleges dolgokat eladjanak. Ez a legtöbb embernek jelentős veszteséget okoz, annak is aki eladja, és annak is aki megveszi.

40-50-év: Gondolkodásváltás! Az első felismerésem: Ne azt add az embereknek, amit úgy gondolod, hogy nekik jó lehet, hanem azt, amit Ők szeretnének! Mi kell az embereknek? Minden, amit nap, mint nap használnak, fogyasztanak!!! Ha azt adod az embereknek, ami nekik kell, akkor sokkal nagyobb sikereket tudsz elérni!! A másik felismerésem: Ha csak egy dolgot csinálsz, de azt 100%-osan, akkor óriási jövedelmekre tehetsz szert! Ezzel a hozzáállással megkerestem azt a jövedelmet, amit 9 átlag jövedelmű ember egész élete alatt!!! Ez a gondolkodásmódom gyökeresen megváltoztatta az életemet! Mindenki ragaszkodik valamihez, de a jó tanácsom, hogy ismerje fel minél hamarabb, ami nem működik!!!!

50-60 év: Ez még előttem van, de sok ilyen korú embert ismerek, akik túlnyomó többségében maximum egy lakással és egy autóval rendelkeznek 30-40 év munkájával. Ez is nagy eredmény, de az biztos, hogy ha élhettek volna olyan lehetőségekkel, mint manapság, akkor ennél sokkal többet tudnának felmutatni. Azt üzenem nekik, hogy ha eddig nem, de mostantól sokkal hamarabb meg tudják valósítani az álmaikat, céljaikat!!

Célom: Én szeretnék sokkal többet megteremteni a következő 10 évben, amely csak akkor lehetséges, ha nagyon sok embert hozzásegítek ahhoz, hogy higgyenek magukban, és legyen hitük, miszerint Ők is elérhetnek sokkal többet, mint eddig.

60-70 év: Mivel gyorsan eltelik 10 év, ezért rövidesen Én is elérem. Szeretnék sok területen segíteni tehetséges gyerekeknek, beteg gyerekeknek, és szeretném jobbá tenni a világot. Úgy gondolom, hogy ebben a korban még nagyon sok értéket lehet teremteni, sok hasznos értelmes cselekedettel lehet maradandót alkotni. Ha ebbe az életkorba tartozik, keressen bizalommal. Bár fiatalabb vagyok, de mindig tanulhatunk egymástól, és segítek abban, hogy sokkal többet érjen el, mint eddig összesen egész eddigi életében.

70-80 év: Ez elvileg már egy öreg kor, de attól függ, hogy kinek! Sok ilyen életkorú ismerősöm van, és sokan még szeretnének aktívan segíteni másoknak, akár csak családjuknak, unokáiknak, ismerőseiknek, vagy akár idegeneknek. Még nem kell számolni az utolsó napokat.

80-90 év: Szinte hihetetlennek tűnik, de vannak olyan ismerőseim, akik az Inlernet napra is eljönnek, akik nagyon aktívak, és semmi más nem érdekli Őket, csak az, hogy amíg élnek, addig segítsenek másoknak, hogy okosabb életet élhessenek. Érdemes tőlük tanulni.

Minden korban másképpen gondolkodnak az emberek, változnak, okosabbak, vagy beletörődöttebbek lesznek, de az biztos, hogy másképpen állnak hozzá az élethez. Én összességében szerencsésnek érzem magam, de szerencséje csak annak lehet, aki tesz is érte!

Nem mindig korfüggő a gondolkodás, de az élet tapasztalata általában okosabbá teszi az embert. Persze ez nem mindenkire igaz.

Azért írtam le ezeket, mert láttam, hogy van a Facebookon egy régi fényképes kihívásos játék, ami jó szórakozás, de szeretném, ha az embereknek segíteni is tudnánk sokkal értelmesebb „játékkal”.

Én nem szeretnék kihívni senkit sem, de ha leírod az élettörténetedet röviden, ami tanulságos lehet sokak számára, akkor ez akár hasznos is lehet, akár megváltoztathatja az életüket is, gyökeresen. Mindegy, hogy negatív, vagy pozitív tapasztalataid vannak. Mind a kettőből lehet tanulni.

„Miért élünk, ha nem azért, hogy könnyebbé tegyük egymás számára az életet”

Inlernet nélkül csak laknál a Földön, de vele élni is tudsz!

 

Forrás: Lukács Zsolt facebook