Erőleves a léleknek - A kéz

Az egyik újság hálaadásnapi vezércikke egy tanítónőről szólt, aki azt a feladatot adta elsőseinek, hogy rajzoljanak valamit, amiért hálásak.
Arra gondolt, hogy ezek a szegény környékre való gyerekek tulajdonképpen nem sok mindenért lehetnek hálásak.
Legtöbben nyilván pulykát rajzolnak vagy étellel megrakott asztalt.

Hátrahőkölt, amikor meglátta a rajzot, amelyet Douglas beadott: egy gyerekesen leegyszerűsítet kezet.
De kinek a keze ez?
Az osztályt megragadta a szinte absztrakt kép.
- Szerintem ez a Jóistené, aki táplál bennünket – vélte az egyik gyerek.
- Egy pulykatenyésztő farmeré.

Végül, míg a többiek tovább dolgoztak, a pedagógus Douglas padja fülé hajolt, és megkérdezte, kinek a kezét ábrázolja a rajz.
- A tanító néniét – motyogta a kisdiák.
A tanítónőnek eszébe jutott, hogy szünetben sokszor kézen fogta a magányos, csenevész fiúcskát.
Gyakran tett így a gyerekekkel, de Douglasnek különösen sokat jelentett ez a gesztus.

Talán arra figyelmeztet mindannyiunkat ez az újságcikk, hogy a hálaadás napján ne csak az anyagi javakra gondoljunk, amiket kaptunk, hanem a lehetőségre is, hogy bármilyen apróságot adhatunk másoknak.

Ismeretlen szerző