Erőleves a léleknek - Nézőpont

"Aki énekelni akar, mindig talál dalt hozzá."
Svéd közmondás

"Aki autópályán vagy híd előtt járt már fizetőkapunál, tudja, hogy az ott szolgálatot teljesítő pénzbeszedővel nem a legbizalmasabb kapcsolatba kerül. Szinte észre sem veszik egymást: az ember benyújtja a pénzt, alkalmasint visszakapja az aprót, aztán továbbhajt.

Részemről több ezerszer áthaladtam már az Oakland és San Francisco között az öblön átívelő híd mind a tizenhét fizetőállásán, de soha egyetlen megjegyzésre érdemes szót sem váltottam senkivel.

1984 egy késő délelőttjén ebédelni indultam San Franciscóba. Ahogy megálltam a fizetőhelyen, hangos zenét hallottam. Akár valami estély vagy Michael Jackson koncert. Körülnéztem. Sehol egy letekert ablakú személykocsi vagy teherautó. A fizetőállás bódéjában álló férfi táncolt az ablak mögött.

  • Maga meg mit csinál? – kérdeztem.
  • Bulizok.
  • Mi a helyzet a többiekkel? – intettem a másik tizenhat állás felé, ahol senki nem mozdult.
  • Nincsenek meghívva.

Még vagy egy tucat kérdést feltettem, de mögöttem, a sorban valakinek nagyon sietős lehetett, mert nyomni kezdte a dudáját, mire elhúztam. Mindenesetre megjegyeztem magamnak ezt a fickót, és elhatároztam, hogy újra megkeresem. Volt valami a szemében, ami arról árulkodott, hogy ez a bódé nem akármilyen hely.

Hónapokkal később láttam viszont, változatlanul hangos zene mellett, tehát még mindig bulizott.

  • Mit csinál? – kérdeztem ismét.
  • Emlékszem magára a múltkorról. Még mindig ugyanazon a bulin táncolok.
  • Ne mondja. Na és mi a helyzet a többiekkel …
  • Állj! Maga mit lát, ha odanéz? – bökött emberem a fizetőhelyek sorára.
  • Hogy mit? Hát fizetőbódékat.
  • Semmi fantáziája!
  • Rendbe, feladom. Maga mit lát?
  • Függőleges koporsókat.
  • Miket beszél?
  • Mindjárt bebizonyítom. Minden reggel fél kilenckor élő emberek sétálnak be oda, aztán nyolc órán át halódnak. Fél ötkor feltámadnak a halottaikból, mint Lázár, előmásznak és hazakocognak. Nyolc órán keresztül jégen az agyuk, csak a kezük jár gépiesen.

Elképedtem. Ez a pasas megideologizálta a munkáját. Nem bírtam magamba fojtani a következő kérdést:

  • Magánál miért van egészen másként? Szemlátomást remekül érzi magát.
  • Sejtettem, hogy ez fogja érdekelni. Tudja, táncosnak készülök. A főnökeim – mutatott az irodaépület felé – fizetik a próbáimat.

Tizenhatan élőhalottként dolgoznak, a tizenhetedik meg, hajszálra ugyanolyan körülmények között kitalálja, hogyan lehet mégis igazán élni. Ez az ember bulizik ott, ahol én vagy más valószínűleg három napig sem bírná- Belepusztulnánk az unalomba. Később együtt ebédeltünk, és kijelentette:

  • Nem értem, miért gondolják, hogy unalmas a munkám. Csupa üveg sarokirodában dolgozom. Előttem a Golden Gate, San Francisco, Berkeley dombjai, idejár nyaralni a fél világ … én meg csak beballagok minden nap, aztán gyakorolom a táncot."

Dr. Charles Garfield