Van egy kis időd? – Talán csak azt hiszed...

Forrás: Lukács Zsolt facebook

Egy másodperc. Már el is telt, mire ezt elolvastad. És van belőle még néhány százmillió, mielőtt végleg búcsúzol. Vagy csak néhány száz, nem tudhatod. Az emberek többsége mégis úgy él, mintha bármeddig maradhatna itt a Földön. Az idő pénz – mondjuk gyakran, pedig nem az. A pénzt ha elveszíted, szerezhetsz helyette újat – időt viszont soha.

Rengeteg dolgot őriz a holnap. Rengeteg reményt, álmot, elhatározást, cselekvést és szeretetet, mely ma mind bennünk maradt, és önmagunkat nyugtatva azt mondogatjuk: Holnap majd másképp lesz. Holnap majd elkezdem. Holnap majd elmondom. Holnap majd megmutatom. Ám eljön a holnap – ha eljön –, és mi jó eséllyel csak annyit teszünk, hogy mindazt a csodát, ami erre a napra maradt, egy újabb holnapra halasztjuk el. Mintha kizárólag mi döntenénk arról, hány holnapunk lesz még – vagy lesz-e egyáltalán akár egy is.

Az élet sok tényezős játék, és benne az idő könyörtelen ellenfél. Megspórolhatod, elpazarolhatod, húzhatod, vagy figyelmen kívül hagyhatod, de bármit is teszel vele, mindez csak a látszat – mert az idő mindettől független marad. Ő csak megy. Egy másodperc. Majd egy újabb. Mintha a bankszámládról peregnének le az egyforintosok. A különbség csak az, hogy ezen a számlán nem tudhatod, mekkora az összeg.

Talán elsőre nehéznek tűnik ennek tudatában élni. Talán azt gondolod, most szoronganod kell egész életedben emiatt. De nem kell. Semmit sem kell. Minden a Te döntéseden múlik. Dönthetsz úgy, hogy nem érdekel az idő múlása, sem az a sok hülyeség, amit én közölni próbálok. Sokan döntenek így, és ez így van rendjén – mindannyiunknak más az utunk. Talán őket is érdekelni fogja majd, amikor a halál közelében életükre visszatekintve összeszorult szívvel rájönnek, hogy mennyi mindent nem tettek meg, amit megtehettek volna. De ez az ő útjuk. Dönthetsz úgy is, hogy rettegsz az idő múlásától, az öregedéstől és a haláltól, és félelmeidet őrizgetve éled le az egész életedet. Ezt is sokan teszik. Ez viszont nem élet, csak céltalan túlélés. Vagy dönthetsz úgy is, hogy az idő nem az ellenséged lesz, hanem a segítőd a céljaid elérésében. Egy emlékeztető, mely cselekvésre ösztönöz; egy barát, aki néha seggbe rúg. Mert a halogatás csapdájába időnként mindannyian beleesünk.

Az idő csak akkor válik teherré, ha rosszul értelmezed azt. Lehet egyáltalán rosszul értelmezni az időt? Igen, nagyon sokan meg is teszik, de nem tudatosan. Szerintem valójában az emberek többsége rosszul értelmezi az idő fogalmát. A másodperc, a perc, az óra, a nap vagy az év – ezek mind az ember által önkényesen kijelölt időmérési fogalmak. Mindössze arra szolgálnak, hogy általuk véges keretek közé próbáljuk szorítani a végtelent. De az idő valójában nem ezt jelenti. Az idő valami egészen más dolog.
Egy olyan korban, melyben időnként büszkén, máskor keseregve mondogatjuk, hogy „a világ rohan”, az időre legtöbbször megszorításként gondolunk. De tudod, hiába rohansz úgy, ahogy szerinted a világ rohan, mert valójában a világ egyáltalán nem rohan. Csak mi, a magunkat civilizáltként jellemző, természettől elszakadt emberek rohanunk benne. De mindenki, aki rohan, önmagát csapja be; ezt a játékot ugyanis nem az nyeri meg, aki a leggyorsabban célba ér, hiszen maga a cél is sokféleképpen értelmezhető. A győztes itt az lesz, aki őszintén, és nem csak kínjában mosolyog.

De akkor mi is az idő valójában? Hogyan tudjuk értelmezni azt, amit általában csak mérni szoktunk, méghozzá mindenfajta gondolkodás nélkül?

Nincs időm – mondjuk sokszor az ego által vezérelt tudatlan közönnyel. Mintha az idő a miénk lenne. Mintha birtokolnánk akár egyetlen percet is. Pedig valójában legtöbbször mi vagyunk az idő rabjai. Kesergünk a tegnapon, szorongunk a holnap miatt, és nem értjük meg, hogy az egyetlen vagyonunk a jelen pillanat. És ez nem csupán idő, hanem maga a létezés. Mert minden más képlékeny és megfoghatatlan.
Gondolj csak bele: mindaz, amit átéltél a múltban, mennyi ideig tartott vajon? Az életed bizonyos időszakait rendkívül hosszúnak érzed (és érezted már akkor is), míg vannak olyan élményeid, melyek csak egy rövid pillanatnak tűnnek. És az emberi agy ennél még többre is képes: egyes emlékeket egy az egyben törölni tudunk, másokat pedig megváltoztatunk – sőt, soha meg nem történt dolgokra is „emlékezni” tudunk. A halál közelébe kerülve pedig egész földi életünk egyetlen pillanatba sűrűsödik bele.
Akkor mégis mennyi időt éltünk, ha az óra járása ennyire nem számít?

Pontosan annyit, amennyinek érezzük. Ilyen egyszerű, ha képes vagy elszakadni a beléd nevelt korlátoktól. Az idő azokból a pillanatokból áll, melyeket a maguk teljességében megélsz. Az őszinte szeretet pillanatai, a csók, a szeretkezés, a gondoskodás, a nevetés – épp azok a pillanatok, amikor úgy érzed, megállt az idő. Pedig ez az igazi idő, a többi csak elpazarolt perc és óra. És a félelmek, a küzdelmek, a fájdalmak, a felismerések – ezek is mind az időt jelentik. Mert ha valami fáj, ha valamiért küzdesz, ha valamit megértesz, az azt jelenti: élsz. Élsz és érzel, nem csak létezel. Van, ami igazán fontos számodra.

Az idő tehát az érzéseid pillanataiból áll. Minél többet vagy képes teljes szívből érezni, annál több időd van. Ha rohansz és időt akarsz spórolni, ezeket az érzéseket veszed el magadtól. Vagyis az időt – és az Életet. Mert valójában soha nem percekre és órákra emlékszünk, hanem azokra az érzésekre, melyeket az átélt élmények keltettek bennünk. Ha szeretnéd igazán értékelni az időt, akkor tanulj azoktól, akiknek ez még megy:

„A gyermekek a „szeretet” szót így betűzik: I-D-Ő.”
Anthony P. Witham